Kézmosással számos betegség megelőzhető
Az Egészségügyi Világszervezet minden évben, a május 5-i Kézhigiéne Világnapon hívja fel a figyelmet a kézmosás fontosságára, valamint a kézfertőtlenítés betegségek megelőzésében betöltött szerepére. A világnapon a Soproni Gyógyközpont szakemberei a Szent Orsolya-iskolába látogattak el és kézhigiénés foglalkozást tartottak a második évfolyam diákjainak.
A kórház higiénés csoportjának munkatársai játékos feladatokkal szemléltették a kórokozók terjedését, majd UV lámpás kísérlettel demonstrálták a helyes kézmosási és kézfertőtlenítési technikákat. A kisiskolások színezhettek, kirakózhattak és gazdag fantáziájukat is megmutathatták, hiszen lerajzolhatták, hogyan képzelik el a kezükön található kórokozókat.
„Prevenciós foglalkozásunkat már több oktatási intézménybe elvittük, mivel nagyon fontosnak tartjuk a felnövekvő generáció egészségnevelését, a betegségek megelőzését segítő ismereteik bővítését. A helyes kézmosás művelete nagyon egyszerűen elsajátítható, amivel számos betegséget megelőzhetünk. Nagyon fontos, hogy már kicsi korban megtanítsuk a gyerekeknek az alapvető kézhigiénés szabályokat.” – mondta el a program kapcsán Lévainé Fehér Szilvia, a kórház csoportvezető higiénikusa.
Kükedi Józsefné, a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde igazgatóhelyettese hozzáfűzte: örömmel fogadták a Soproni Gyógyközpont kezdeményezését, ami pedagógiai programjukhoz is illeszkedett, hiszen a tanórákon és a szabadidős programokban is nagy hangsúlyt fektetnek az egészségnevelésre.