Jótékonysági felajánlás a kerékpáros közösségtől

A Vas’Villa Családi Kerékpártúra nevezési díjaiból befolyt összegből idén is támogatásban részesült a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály Aranytallér Gyermekeinkért Alapítványa.

A Soproni Szakképzési Centrum Vas- és Villamosipari Technikuma 2001 óta szervezi meg kerékpáros felvonulását. A családi biciklis program mára több száz résztvevővel valódi közösségi sporteseménnyé nőtte ki magát. A szervezők a kerékpártúra nevezési díjaiból minden évben támogatják a kórház gyermekosztályát is.

„A rekreációs tevékenység és a közösségi együttlét mellett résztvevőink fontosnak tartják, hogy ilyen módon segítsék a beteg gyermekek ellátását. Mindig nagy örömmel adjuk a támogatást, mert tudjuk, hogy nemes célt szolgál.” – ismertette az adományozás részleteit Kiss Zoltán testnevelő tanár, a kerékpártúra főszervezője.

A 100 000 forint értékű támogatást Dr. Betuker-Kámán Csilla szakorvos, az Aranytallér Gyermekeinkért Alapítvány elnöke vette át. A Vas’Villa Családi Kerékpártúra folyamatos támogatását megköszönve elmondta: a pénzbeli felajánlásokat alapítványuk számláján gyűjtik, és az ápolási feladatok megkönnyítését, valamint a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály családbarát környezetének kialakítását szolgáló eszközbeszerzésekre fordítják.