Karriernapon mutatkozott be a Soproni Gyógyközpont

2014. április 24-én harmadik alkalommal rendezte meg Karriernapját a Semmelweis Egyetem. Az állásbörzén karrierépítési tanácsokkal szolgáltak a diploma előtt álló orvostanhallgatóknak. Képzési kínálatával, állásajánlataival a Soproni Gyógyközpont is jelen volt a rendezvényen.

A Nagyvárad téri Elméleti tömbben pályaválasztási tanácsadással, szakmai előadásokkal, készségfejlesztő műhellyel várták az érdeklődő hallgatókat. A különböző tanulási stratégiák bemutatása mellett kifejtették, hogyan lehet jó önéletrajzot írni, ill. sikeresen szerepelni az állásinterjúkon. Az egyetemisták korábban végzett diákok karriertörténeteit is megismerhették.

Az egyetemi állásbörzén különböző magáncégek, egészségügyi intézmények is felvonultatták képzési kínálatukat, állásajánlataikat.

A Soproni Gyógyközpont diagnosztikai – gyógyító – rehabilitációs tevékenységét tárta a hallgatók elé. A bemutatón elhangzott: a 3 telephely eltérő profiljából adódóan olyan tanulási – képzési kínálatot nyújt, mely hazai viszonylatban egyedülálló. Osztályai - éppen a Semmelweis Egyetem által - teljes egészében, vagy részben akkreditált képzési helyszínek az alapképzés tekintetében. Az intenzív terápia, mozgásszervi és kardiológiai rehabilitáció terén pedig a ráépített szakképzések tekintetében részakkreditált szakképző helynek minősül a gyógyközpont. Emellett az intézmény infrastrukturális háttere is fejlett. Magas a minősített orvosok száma, az audiovizuális és interaktív tanulás minden feltétele adott.

A Soproni Gyógyközpont részt vesz a hiányszakmás orvosképzésben is – hangzott el a bemutatón. Jelenleg e szakterületeken 30 szakorvosjelölt készül első szakvizsgájára. A kormányzati szinten elindított hiányszakmás ösztöndíjjal, ill. a Markusovszky – ösztöndíjjal Sopronban is több szakorvosjelölt tanulmányait támogatják. 2013 őszén 15 rezidens kezdte meg munkáját Sopronban, közülük 8-an Markusovszky – ösztöndíjasok.

A Soproni Gyógyközpontban jelenleg több kiemelt szakterület van, ahova orvostanhallgatók jelentkezését várják. Ilyen a belgyógyászat szakterületen belül a kardiológia, a kardiológiai rehabilitáció és a geriátria. Emellett várják a fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, a neurológia, a patológia, a pszichiátria, a sürgősségi betegellátás és a tüdőgyógyászat irányába orientálódó rezidenseket is.

A jelenleg betölthető állásokról bővebb információ szerezhető a sopronigyogykozpont.hu oldal „Legyen a munkatársunk!” rovatában.