2015 a fejlesztések éve a Soproni Gyógyközpontban

December 17-én tartotta évzáró rendezvényét a Soproni Gyógyközpont. Az ünnepi eseményen átadták a kórház rangos elismerését, az Erzsébet-díjat. A kitüntetést 2015-ben Katona Jánosnénak, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás osztály osztályvezető ápolójának adományozta az intézmény.

Dr. Korányi László mb. főigazgató az elmúlt év eseményeit a megvalósult fejlesztések tükrében összegezte. Mint fogalmazott, ebben az évben váltak kézzelfoghatóvá a két éve indult fejlesztési program eredményei. Évzáró beszédében kiemelte a diagnosztikai tömb megépítését, a műtőfejlesztési programot, a Sürgősségi Betegellátó Osztály korszerűsítését, a rehabilitációs szakterületek fejlesztését. Részletesen beszámolt az intézmény átfogó műszerfejlesztési programjáról is.

Hatalmas eredmény, hogy egy városi kórház ilyen felszereltségű egységeket tudhat a magáénak - fogalmazott. - A fejlesztéseink sora nem ér véget, hiszen folyamatban van a radiológiai gép-műszerpark megújítása. Jelenleg is folyik az MR berendezés cseréje – tette hozzá a főigazgató.

A tudományos életet áttekintve Dr. Korányi László örömét fejezte ki, hogy 6 országos konferencia házigazdája volt idén az intézmény. A szakmai programokra kitérve beszámolt a sikeres várólista csökkentésről. Egyben valamennyi munkatársnak megköszönte a programokban való részvételt, a projektek megvalósítása során tanúsított együttműködést, illetve az év során végzett áldozatos munkát, mellyel az intézmény jóhírét öregbítették. A főigazgató köszönetet mondott az önkormányzat, az országgyűlési képviselők, és a kórházat támogató szervezetek képviselőinek is.

Az évzáró rendezvényen elbúcsúztatták a közelmúltban Sopronért Emlékéremmel kitüntetett Németh Rita ápolási igazgatót, aki 40 éves szolgálat után 2016-ban nyugdíjba vonul.

Az ünnepi eseményen átadták a kórház rangos elismerését, az Erzsébet-díjat. A kitüntetést 2015-ben Katona Jánosnénak, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás osztály osztályvezető ápolójának adományozta az intézmény.

Katona Jánosné egészségügyi pályáját 1978–ban, a Martos Flóra Egészségügyi Szakközépiskola elvégzését követően gyakorló ápolónőként kezdte a soproni Kórházban. 1979-ben felnőtt szakápolói, 1984-ben intenzív betegellátó szakápolói végzettséget szerzett. Ez évtől intenzív betegellátó asszisztensként dolgozott intézményünkben.

1993-tól az intenzív osztály osztályvezető helyettes ápolója. 1995-ben vette át diplomás ápoló oklevelét. Ugyanebben az évben nevezték ki a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető ápolójának.

Alapító tagja és 2006-ig régióvezetője az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakdolgozók Magyarországi Egyesületének.

1994-től tagja a Magyar Ápolási Egyesületnek, 2004-től tagja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának, melynek jelenleg is helyi, országos küldöttje. 2004-2012 között a kamara Aneszteziológiai - Intenzív ápolási szakmai tagozatának vezetője.

1997 óta tanácsosi cím birtokosa, 2009-ben szakmai tevékenységét Pro Sanitate kitüntetéssel ismerték el.

Magas szintű szakmai tudásával, betegek felé és a betegellátás felé érzett elhivatottsággal, empátiával 37 év szolgálatot tudhat maga mögött. Osztályvezető ápolói munkája mellett a betegellátásban is részt vesz, szociális érzékenysége a mindennapok nehézségei mellett is felülemelkedik. Feladatait a szakmai tudás, az etikus magatartás, az emberek tisztelete, a betegek komfortérzetének biztosítása szellemiségében végzi. Problémamegoldó és konfliktuskezelő képessége kiemelkedő – hangzott el a méltatás során.

Az ünnepi rendezvényen Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is köszöntötte a vendégeket. Mint fogalmazott: mindig öröm egy olyan intézmény érdekeit képviselni, ami már harmadszor lett az év városi kórháza, vagy amely idén az ország kedvenc ápolóját adta. Ezek az elismerések azt támasztják alá, hogy a Soproni Gyógyközpont mind infrastruktúrában, mind szaktudás tekintetében, mind a betegellátás terén kiemelkedik az egészségügyi intézmények sorából.