Sopron adott otthont az Országos Diabetes Világnapi rendezvénynek
A Soproni Cukorbetegek Egyesülete rendezésében, a Soproni Gyógyközpont és Sopron Megyei Jogú Város önkormányzatának védnökségével rendezték meg 2016. november 19-én az Országos Diabetes Világnapot a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban, valamint a Széchenyi téren.
A Soproni Cukorbetegek Egyesülete, Nagy Andrásné elnök vezetésével egy tavalyi tudáspróbán nyerte el a magyarországi, központi esemény rendezési jogát. Az ország huszonnégy településéről mintegy hatszázötven cukorbeteg érkezett a háromnapos eseményre, és a lakosság részéről is nagy érdeklődés mutatkozott a felvilágosító előadások és a kísérőprogramok iránt.
Az ünnepélyes megnyitón Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Dr. Korányi László, a Soproni Gyógyközpont mb. főigazgatója, Füzesi Brigitta, a Cukorbetegek Országos Szövetségének elnöke és Zettwitz Sándor, a rendezvényt szponzoráló 77 Elektronika Kft. ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket.
A szakmai programot dr. Simkó Emil háziorvos, az 1992-ben létrehozott Soproni Cukorbetegek Egyesülete egyik alapítója, a klub orvosvezetője és tanácsadója vezette, melynek keretében a Soproni Gyógyközpont munkatársai a cukorbetegséggel kapcsolatos előadásokat tartottak. Szó esett a diabétesz járványszerű terjedéséről, szövődményeiről, a szív-érrendszeri megbetegedésekről, a szemészeti szűrővizsgálatok jelentőségéről és a csontritkulásról, de dietetikai és életmód tanácsokat is kaphattak az érdeklődők.
A színvonalas előadások mellett gyógyszercégek és egyéb kiállítók is bemutatták termékeiket a látogatóknak. Diabetikus ételek kóstolására is lehetőség nyílt, illetve szakkönyveket is meg lehetett vásárolni.
A Széchenyi téren felállított szűrőkamionban a nap során térítésmentesen végezték el a különféle lakossági állapotfelmérő szűréseket. A 3D-s virtuális mozisátorban pedig egészségmegőrzéssel kapcsolatos vetítéssel várták az érdeklődőket.