Családtervezés másként

Sikeres a Soproni Gyógyközpont „Családtervezés másként” elnevezésű előadássorozata. A fél éve indult programba mostantól a város középiskoláit is bevonják.

A Soproni Gyógyközpont és az ÁNTSZ Járási Népegészségügyi Intézete tavaly ősszel indította el felvilágosító előadássorozatát azzal a céllal, hogy a város leghátrányosabb szociális helyzetű tanulóit hasznos tanácsokkal lássák el a fogamzásgátlás és a családtervezés terén.

Gyakori probléma az intézetben nevelkedő, ill. nehéz szociális körülmények között élő fiataloknál, hogy nem ismerik a fogamzásgátlási módszereket, nem tudják hova kell fordulni segítségért, ha teherbe esnek – mondta el Jagadics Mónika, a program koordinátora. Nincsenek tisztában a várandóssággal járó testi-lelki változásokkal és sokszor felelőtlenül, felkészületlenül válnak szülővé – tette hozzá.  A szakemberek tapasztalata, hogy a számtalan felvilágosító előadás ellenére a diákok nem számolnak a terhességmegszakítás egészségügyi következményeivel sem.

Mindezen témaköröket érintik az előadások. A program első körében 14-15 éves, családi elhanyagolás miatt nevelőotthonban élő lányokat vontak be. A havonta ismétlődő felvilágosító rendezvényhez mostantól a város középiskolásai is csatlakoznak. Elsőként a Handler Nándor Szakképző iskola 9. osztályos tanulóit fogadták a gyógyközpontban.
A kórházi látogatást megelőzően az iskolai védőnő tájékoztatta a tanulókat a fogamzásgátlási módszerekről.  A Soproni Gyógyközpont szülészeti-nőgyógyászati osztályán az elméleti ismereteiket gyakorlati tudnivalókkal egészíthették ki.

A kiscsoportos foglalkozások két helyszínen zajlottak: elsőként Héberné Őri Éva, kórházi védőnő vezette be a diákokat a csecsemőápolással kapcsolatos legfontosabb gyakorlati tudnivalókba. A tinédzserek testközelből is figyelemmel követhették egy kisbaba ellátását.
A felvilágosító foglalkozás másik helyszínén Dr. Peitl Szilárd szülész-nőgyógyász szakorvos mutatta be a nőgyógyászati vizsgálóhelyiséget és műszereket, majd ismertette a nőgyógyászati vizsgálat menetét. A fiatalok hasznos ismeretekkel gazdagodtak a fogamzásgátlással kapcsolatban is.

Az újabb felvilágosító előadások havonta követik egymást, mind több diák bevonásával.  A Soproni Gyógyközpont és a Tisztiorvosi Hivatal törekvései találkoznak ebben a közös munkában, hiszen a cél az, hogy ne a negatív megközelítés és az elrettentés álljon a felvilágosító munka középpontjában, hanem a gyakorlati ismeretek bővítése, a tudatos fogamzásgátlásra és a családtervezésre nevelés.