„Ilyen az én igém is..”

Isten igéjének terjesztése jegyében több mint 1000 kórházi Bibliát adományozott a Gedeon Társaság a Soproni Gyógyközpontnak. Az Újszövetségi kiadványok lelki töltekezést nyújtanak, segítik Istenhez és a keresztény közösségekhez vezetni a betegeket.

A Gedeon Társaság protestáns üzletembereket, értelmiségieket tömörítő, 115 éves nemzetközi szervezet. Magyarországon 1989 óta több nagyvárosban – köztük Sopronban –működnek csoportjai – mondta el Dr. Gribovszky Zoltán, a soproni szervezet titkára. – A missziói parancsnak megfelelően Isten igéjét önkéntes alapon terjesztjük. Szívügyünknek tartjuk, hogy a Gedeon-Bibliák mind több helyre eljussanak – tette hozzá.

A társaság tagjai Bibliákat helyeznek el iskolákban, fegyveres testületeknél, börtönökben, szállodákban és kórházakban. Az Újtestamentumnak a Zsoltárokkal és a Példabeszédekkel kiegészített példányait osztják szét. A nemzetközi szervezet ma már a világ több mint 200 országában működik és eddig 75 nyelven, mintegy 2 milliárd Bibliát adományozott.

- Az egyes intézményekbe 4 évente térünk vissza. A kórház például különlegesen szenzitív helyszín, hiszen betegségük során az emberek kapaszkodót keresnek, gyógyulásukhoz fontos a lelki támasz, amit gyakran Isten igéjében, a Bibliában lelnek meg – fejtette ki Dr. Gribovszky Zoltán.

A több mint 1000 kórházi Bibliát Németh Rita ápolási igazgató vette át a Gedeon Társaság soproni szervezetének titkárától.

- Hitvallásunkat leginkább az Ézsaiás próféta könyvében olvasható alapige tükrözi: „Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem." Bízunk abban, hogy akik a Bibliákban olvassák Isten szavát, megtérnek, és megkapják azt az indíttatást, ami Istenhez és a keresztény közösségekhez vezeti őket - összegezte Dr. Girbovszky Zoltán.