Modern, mobil EEG-készülékkel gazdagodott a Neurológiai–Stroke Osztály
Korszerű, mobil EEG-készülékkel gazdagodott a Neurológiai–Stroke Osztály a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány alapító tagjainak mintegy 5 millió forintos felajánlásából. Az új műszer beszerzését a FÉSZ Zrt., a Roto-Elzett Certa Kft., a Scarbantia Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., valamint Vadon László. támogatta.
Az EEG-készülék ünnepélyes átadásán dr. Losonczi Ferenc, az alapítvány kuratóriumi elnöke mondott köszönetet az adományozóknak a modern orvosi eszköz beszerzéséhez nyújtott támogatásukért.
Az adományozók képviseletében Vadon László és Tóth Kálmán alapító tagok adták át a készüléket dr. Hajas Árpád osztályvezető főorvosnak.
Dr. Molnár Sándor PhD főigazgató megköszönte a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány és a célzott adományt felajánló támogatók segítségét. Mint elmondta, a támogatás révén egy alapvető diagnosztikai eszközt, egy korszerű mobil EEG-készüléket sikerült mintegy 5 millió forint értékben beszerezni a Neurológiai–Stroke Osztály számára.
Dr. Hajas Árpád osztályvezető főorvos hangsúlyozta, hogy a készülék legnagyobb előnye a mobilitásában rejlik. Ennek köszönhetően a vizsgálatok közvetlenül a beteg mellett végezhetők el, akár a sürgősségi osztályon, akár az intenzív osztályon. Ez különösen fontos a súlyos állapotú, eszméletlen vagy lélegeztetett betegek esetében, akik így azonnal vizsgálhatók, és a diagnózis felállításához nincs szükség a szállításukra.
A készülék működését bemutatva a főorvos elmondta: az EEG az agy elektromos tevékenységét vizsgálja. A páciens fejére egy elektródákkal ellátott sapka kerül, amelynek segítségével rögzíthetők az agykéregben zajló elektromos folyamatok. A mért eredmények és az esetleges kóros eltérések alapján pontosabb diagnózis állítható fel.
A vizsgálat elsősorban az epilepszia diagnosztikájában játszik fontos szerepet, de segítséget nyújthat bizonyos anyagcsere-eredetű állapotromlások felismerésében, valamint az ismeretlen eredetű eszméletvesztések és tudatzavarok hátterében álló okok feltárásában is.