28. Ultrahang Napok Sopronban
2017. október 5-7. között a Hotel Lövér adott otthont a Soproni Ultrahang Napok – Modern Képalkotó Eljárások című kongresszusnak. A konferencia szakmai programja rendkívül gazdag volt, a társszakmák képviselőinek is sok újdonságot tartogatott.
1985-ben rendeztek először UH Napokat Sopronban. A konferencia második napján Prof. Dr. Baranyai Tibor, a kongresszus elnöke köszöntőjét követően dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város Polgármestere nyitotta meg a rendezvényt.
Sopron polgármestere, mint a Magyar Radiológusok Társasága tiszteletbeli tagja hangsúlyozat a rendezvény létjogosultságát, a szakmai kiállítás fontosságát, valamint köszönetet mondott a szervezőknek. Dr. Fodor Tamás röviden tájékoztatást adott a város legnagyobb jövőbeni fejlesztéseiről úgy, mint a Belváros felújítása, a Fertő tó fejlesztése és a Lővereki program. Hangsúlyozta, hogy a Modern Városok Program korszakos fejlesztési program a vidéki városoknak.

A Soproni Gyógyközpont nevében dr. Korányi László mb. főigazgató köszöntette a megjelenteket. Köszöntőjében rövid áttekintést adott az intézmény vonatkozásában az elmúlt két év eseményeiről:
„Városunk és vonzáskörzete az elmúlt években jelentős változáson ment keresztül. Határ közeli földrajzi helyzetünk miatt jelentősen emelkedett az ellátandó betegek száma úgy a fekvő, mint a járóbeteg ellátásban. A fajlagos terhelés növekedése ellenére azonban Intézményünkben tevékenykedő orvosok és szakdolgozók létszáma stabilizálódott, sőt némi emelkedésről is be tudok számolni. Jelenleg a Soproni Gyógyközpontban 210 orvos és 820 szakdolgozó végzi gyógyító munkáját. Szeretném örvendetes tényként kiemelni, hogy míg 2016-ban 47 rezidens vett részt a szakképzésben, addig 2017-re ez a szám 59-re emelkedett.
2016-hoz képest 2017-re a távozók szám és aránya is kedvezően változott. Megemlítem, hogy Radiológiai Osztályunkon 12 szakorvos és 4 rezidens tevékenykedik.
A korábbi építészeti és infrastrukturális nagyberuházásainkhoz kapcsolódott a 2015-ben indult és 2016-ban zárult átfogó gép-műszerfejlesztési programunk. Ennek keretén belül került sor a diagnosztikai osztályok gépparkjának megújítására, a Röntgen- és Izotópdiagnosztikai Osztály CT és MR berendezéseinek cseréjére.
A Soproni Gyógyközpont infrastrukturális fejlesztése és fejlődése azonban tovább folytatódott.
Kormányzati támogatásból valósult meg a Markusovszky Egyetemi Oktató Kórházzal közösen benyújtott együttműködési pályázatunk a költség hatékonyabb betegellátás érdekében. A képi archiválás komplettálása, az érsebészeti tevékenységek harmonizálása mellett a kardiológiai betegellátásra vonatkozó együttműködés fontos eleme volt a Soproni Gyógyközpont II. Kardiológiai Rehabilitációs Osztályánál két szint teljes felújítása mintegy 250 millió forint értékben, valamint egy 65 millió forintos kazán felújítási projekt is megvalósult.
Ezen kívül sikeresen pályáztunk a mosatási költségek csökkentésére, amikor az Intézet sík textil állományának jelentős része korszerűbb anyagból előállítottakkal lecserélhetővé-, illetve a nyomon követést szolgáló chip rendszer is bevezethetővé vált.
Uniós projektjeink közül Nővérszállónk épületének energetikai korszerűsítését, valamint a napelemes rendszer kiépítését emelném ki a Gyógyközpont épületein, mely beruházások közel 84 millió forintból, illetve 248,5 millió forintból valósultak meg.
Folyamatban lévő pályázataink közül megemlítem a betegbiztonság növelését célzó komplex, a járóbeteg ellátás infrastrukturális fejlesztéséről szóló, valamint az orvostechnikai infrastruktúra készültségi szintjének javítását célzó pályázatainkat. Négy pályázattal veszünk részt az ÁEEK irányításával folyó kiemelt EFOP projektben is.”
A Hotel Lővérben megrendezett konferencia a három napos szakmai program mellett kulturális műsorrésszel szolgálat a résztvevőknek és meghívottaknak.
A hagyományoknak megfelelően a kiállítási területen megjelenő cégek bemutatták legújabb fejlesztéseiket, a konferencia résztvevői kipróbálhatták a legújabb ultrahang berendezéseket, tájékozódhattak a digitális technika modern lehetőségeiről.